Termék részletek
Bölöni Farkas Sándor: Utazás Észak-Amerikában (Ad Librum)
A reformkor nagy hatású útleírása Nyugat-Európáról és a korai Egyesült Államokról.(, 213 oldal)
-
Kedvező körülményeim oly szerencsés helyzetbe hoztak volt, hogy 1830, 1831 és 1832-ben Európának és Észak-Amerikának némely részeiben utazásokat tehettem. Ez volt éltemnek egyik szebb időszaka! Az utazás örömei a visszaemlékezetben kedvesebbek; de még kétszereződnek, ha azokat másokkal is közölhetjük. - Azt mondja egy francia író: “Mit ér egy szép vidéknek látása, ha nincs, kinek mondhassuk: Mely szép ez a vidék!” - Ezen érzelem teve engemet is íróvá, s arra bírt, hogy amerikai jegyzeteimnek egy részét közrebocsássam. Az amerikai polgári és társasági életben sok oly pontot találtam tökéletre kifejtve, és sok oly tudnivalót, mik még nálunk, legalább magyarul, ismeretlenek. Ha jegyzeteimmel e boldog haza helyzetéről némű felvilágosítást terjeszthetek, sokszorozva lesznek utazásom örömei.
Bölöni Farkas Sándor (1795-1842) a reformkori közvéleményre mind társadalmi, mind írói tevékenységével nagy hatást gyakorolt. Bölcseletet, teológiát és jogot tanult, majd az erdélyi Gubernium írnoka és fogalmazója lett. Egyik alapítója volt 1825-ben az első magyar takarékpénztárnak, 1833-ban a kolozsvári kaszinónak, majd 1834-ben a Vasárnapi Újság című néplapnak. Közművelődési tevékenységébe tartozott Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Vívó Intézet és az Asszonyi Olvasó Egylet megalapítása is. Baráti viszonyban volt Wesselényi Miklóssal és Széchenyi Istvánnal.
1830 és 1832 között Béldy Ferenc gróf útitársaként nagy utazást tett Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. Az először 1834-ben, majd újabb kiadásokban is megjelent útinaplója, amelyet most újra kézbe vehet az olvasó érzékeltette a kor magyar olvasóival a modernizálódó polgári társadalomban rejlő gazdasági és kulturális lehetőségeket. Az alapos, mégis olvasmányos mű foglalkozik az amerikai iparral, iskolarendszerrel, gazdasági intézetekkel, börtönökkel, sajtóval és választásokkal, továbbá tartalmazza az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat fordítását is. Az új liberális korszellem kifejeződéseként Bölöni útleírása a reformkor egyik nagy könyvsikere lett.Postaköltség: Előrefizetés (bankkártya, utalás) esetén belföldön az 10.000 Ft feletti megrendeléseket ingyenesen postázzuk, egyébként a postaköltség csomagautomatába 990 Ft, házhozszállítással pedig 1990 Ft a megrendelt könyvek számától függetlenül. Az utánvétel plusz díjja 500 Ft, 12.000 Ft feletti megrendelésnél ingyenes. Külföldre szállítás az aktuális postai díjszabás szerint, amelyről a kollégánk tájékoztatja a megrendelés leadása után.
-
Cikkszám 978-963-87741-0-1Tömeg 259 g/db