Termék részletek


Bárdosi Attila: Ólommadár (Ad Librum)

Bárdosi Attila: Ólommadár (Ad Librum)
1 990 Ft
A Németországban élő költő 2012-es versei.(140x200 mm, 92 oldal, keménytábla)
  • „…Később be kellett látnom, hogy az orvosi egyetemről is kikerülhetnek kitűnő írók, Csáth Géza, Németh László, Illés Endre például, hogy Csehovról ne is beszéljünk. Hát persze, próbáltam megfejteni a rejtélyt, a festők, szobrászok, orvosok munkájuk során is közvetlenebbül kerülnek kapcsolatba a nyers anyaggal, jobban értik a szerkezetüket, pontosabban és nyersebben fogalmazzák meg a dolgok lényegét
    „Nem írsz te verseket?” – kérdeztem ….. „Á, nincs nekem arra időm. Rengeteget dolgozom az intézetemben. Csak pihenésül olvasok verseket, hallgatok zenét.” Egy évre rá kis kötetet kaptam a professzor verseiből. Maga a tény már nem lepett meg, igazolta eredeti gyanúmat, de meglepett az erős indulat, az érzelmek nyers, olykor amorf megfogalmazása. „Mint alvadt vérdarabok, úgy hullnak eléd ezek a szavak” – jutott eszembe a kötet olvasásakor. Mint aki egyszerre akar minden felgyülemlett keserűséget, dühöt, az ó-hazához való kettős érzelmet és féltést kiönteni, kiokádni magából.
    És most itt van ez a második kötet, amelynek mindjárt az első darabja, a Voltál-e már hibátlan verselés.
    …..a költészet diadalmaskodik. A Kegyes föld és az Elásott csontok hibátlan tercinái, a Miért, a Szerződés vagy a Valaki elment, valaki jött tiszta rímei és ritmusa már a tudatos költőről árulkodnak. Az utolsó negyed rövid versei pedig a tartalmi és formai tömörítés mintapéldái, vagyis a Dichtung-é, amely tudvalevően a költemény német megfelelője. – Mi következhet még? Kíváncsian várom a folytatás!
    Sumonyi Zoltán

    Postaköltség: Belföldön 990 Ft utánvétellel, 690 Ft előrefizetéssel (bankkártya, utalás) a megrendelt könyvek számától függetlenül. Külföldre szállítás az aktuális postai díjszabás szerint.

  • Cikkszám
    978-615-5110-58-0
Webáruház készítés