Kanyó András: Egy kirúgott hírszerző emlékei. Miként szippantott be az ÁVH, fedésben Londonban és a Kádár-interjú igaz története (Személyes Történelem, 2016.)
(148x210mm, 440 oldal), 60 fekete-fehér képpel
-
Kanyó András a rendszerváltás hajnalán a már felfelé buktatott Kádár Jánossal készített interjúval vonta magára a figyelmet, az utóbbi évtizedben viszont sokan támadták a Horthy Miklósról és Mindszenty Józsefről készített kötetei, illetve ÁVH-s múltja miatt. Az egykori hírszerző és újságíró most először tárja fel élete történetét, amelyben a többszöri életpályaváltás, szerelmek és magánéleti tragédiák mellett nyíltan és részletesen beszél arról, hogy
► milyen módszerekkel toborozta és képezte ki a hírszerzőket az Államvédelmi Hatóság a Rákosi-korszakban;
► hogyan élte meg a személyi kultusz éveit és mit csinált 1956-ban;
► milyen kényes feladatokat kellett elvégeznie hírszerzőként Londonban, majd itthon;
► mik voltak azok a szakmai ellentétek, amelyek miatt szakított a „Hivatallal”;
► hogy talált új életpályát az irányított sajtó világában, és miként tudósította a Népszabadságot Berlinből, Moszkvából, majd Bonnból;
► miért kezdeményezte a Kádár-interjút és hogyan érte el, hogy nyilatkozzon is neki az „Öreg”;
► hogy került Grósz Károly közelébe és miként élte meg a megalázó aradi találkozót Ceaușescuval.
Miért szolgáltam a rendszert? – Hát volt másik? Interjú a szerzővel a Könyv Guru portálon,és részlet a könyvből ugyanitt.
Postaköltség: Előrefizetés (bankkártya, utalás) esetén belföldön az 10.000 Ft feletti megrendeléseket ingyenesen postázzuk, egyébként a postaköltség csomagautomatába 990 Ft, házhozszállítással pedig 1990 Ft a megrendelt könyvek számától függetlenül. Az utánvétel plusz díjja 500 Ft, 12.000 Ft feletti megrendelésnél ingyenes. Külföldre szállítás az aktuális postai díjszabás szerint, amelyről a kollégánk tájékoztatja a megrendelés leadása után.
-
2 390 Ft 1 990 Ft
-
Cikkszám 978-615-5110-96-2